Békés Városi Püski Sándor Könyvtár

Hírek

Csütörtökön tartotta soros ülését a város képviselő-testülete

Feltöltve: 2020.Feb.28 ( P ) 08:53 | megtekintve: 549 alkalommal
Beküldő: BékésMátrix


Az ülést Polgár Zoltán alpolgármester vezette le, Kálmán Tibor polgármester Budapesten Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkárral folytatott tárgyalásokat a város tervezett újabb fejlesztéseiről, köztük aszfaltozásról.

Mint azt Polgár Zoltán alpolgármester az ülésről tartott tájékoztatóján elmondta, képviselői felvetésre a közétkeztetéssel kapcsolatban megtárgyalták és meghallgatták Boros Attilát, a Junior Zrt igazgatóját.

 

Boros Attila elmondta, minden felvetésre reagálnak, amennyiben fontos, megteszik a szükséges lépéseket. Az étkeztetés pedig továbbra is nyitott, a szülők bármikor megkóstolhatják az ételeket, csak annyit kérnek, hogy cserébe töltsenek ki egy kérdőívet. Az alpolgármester hangsúlyozta, ezután is minden két hétben folytatják az egyeztetéseket a cég szakembereivel és az intézmények vezetőivel.

 

Elfogadta a testület a Békés Városi Püski Sándor könyvtár és a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő éves beszámolóját, az alpolgármester a könyvtár kapcsán hangsúlyozta, bár az olvasók száma csökkenést mutat, az intézmény által szervezett programok és az arra ellátogatók száma egyre bővül.

 

A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő kapcsán elhangzott, egyedülálló Békés ellátottsága, nincs betöltetlen orvosi körzet, a szakemberek száma egyre bővül és az ellátás minősége folyamatosan emelkedik.

 

Teljes egyetértéssel fogadta el a testület a Békési Férfi Kézilabda Klub és a Békési Önkormányzati Tűzoltóság támogatását.

 

A testvérvárosi kapcsolatok tovább bővülhetnek, együttműködések indulhatnak gazdasági, szociális területen is, a város delegációi március 15-én is ott lesznek a testvértelepülések ünnepségein, akiktől szintén delegációk érkeznek majd Békés várossá nyilvánításának évfordulójára áprilisban.

 

Nagyszabású megemlékezés lesz június 4-én Trianon évfordulóján Békésen. A testvértelepülések delegációi a magukkal hozott zsáknyi földdel közös faültetésen vesznek részt a Honfoglalás téren.

Fából lesz az erdő címmel minden újszülött után egy fát adományoz a szülőknek a város, melyet elültethetnek, de a városra is bízhatják annak elhelyezését és gondozását. Az eddigi születési adatok alapján 170-180 fa kerülhet elültetésre így évente Békésen.

 

Helyi konzultációt indít a városvezetés, minden postaládába kérdőív érkezik, amelyben többek között a város rendezvényeiről, a képviselőkkel történő kapcsolattartásról kérdezi meg a lakosságot. A kérdőív online is kitölthető lesz.

 

Vámos Zoltán alpolgármester a közvilágítás problémáival kapcsolatban elmondta, folyamatosan tárgyalnak a szolgáltatóval, a szolgáltató weblapján keresztül bejelentett közvilágítási hibákat most már közvetlenül figyelemmel tudják majd kísérni és számon kérni a szolgáltatótól.

 

Lakossági igények alapján lesznek közvilágítás bővítések, ennek átfutását is sikeresen csökkenteni tudták. Vámos Zoltán elmondta, három kategóriába sorolták az igényeket megvalósítás szempontjából, ezek megoldásán dolgoznak.

 

Az alpolgármester beszélt arról is, hogy a Békés-Tarhosi Zenei Napok újragondolása, felújítása elindult, a hagyomány átörökítése jegyében.